Vállalat alapításhoz kötelezőek

Én nem olyan régen döntöttem úgy, hogy kiszállok a mindennapos mókuskerékből, és a munkavállalói világ stresszes és számomra megelégedést és boldogságot nem nyújtó világát a vállalkozói létre cserélem, ami bár tudom, hogy semmivel sem könnyebb, de számomra a kiteljesedést és sikereket kecsegteti, ami azt gondolom, hogy minden ember életében fontos és meghatározó tényező. Meg kell találnunk a mindennapokban azokat a dolgokat, amelyek bennünket elégedettséggel és jó érzéssel töltenek el, aminek eredményeként azt érezzük, hogy valamit letettünk az asztalra és elégedettek lehetünk a teljesítményünkkel és az életünkkel. Nekem a munkavállalói lét azért nem tudta ezt megadni, mert rengeteg olyan ötletem volt, amivel egyrészt senki sem foglalkozott, senki sem hagyott neki teret, másrészt pedig nem voltam megelégedve az átadott munka és szolgáltatás minőségével, ami azt eredményezte, hogy minden nap elégedetlen érzéssel találkoztam az ügyfelekkel, és ez rossz hatással volt rám, a hangulatomra és a közérzetemre.

Ennek hatásaként saját cég alapításába kezdtem, amihez jól tudom, hogy nincs meg koránt sem a kellő tapasztalatom és tudásom, ezért olyan szakértőkhöz fordultam, akik ebben tökéletes segítségemre lehetnek. Ilyen volt például a kogwheel csapata, akikkel elsősorban azért kezdtem el közösen a munkát, mert felbecsülhetetlen segítséget nyújtottak az assessment center szolgáltatáson keresztül abban, hogy a megfelelő munkavállaló jelölteket a megfelelő pozícióhoz tudjam rendelni, ezért a kiválasztásban hihetetlen nagy szerepet töltöttek be. Nem beszélve arról, hogy én már a kezdetek kezdetén rendelkeztem egy olyan fejlesztési tervvel, ami hosszú távon is biztosítja a munkavállalók motivációját és folyamatos fejlődését a cégen belül. Ma pedig már a stresszkezelés az egyik legnagyobb feladatunk, hiszen ez a láthatatlan tényező tönkre tud tenni akár egy teljesen jól és hatékonyan működő céget is rövid idő alatt. Kezelésével azonban hosszú távon is a folyamatos fejlődés és növekedés tervezhető a cég életében. Mindenkinek ajánlom ezt a kis csapatot a vállalkozása beindításához, mert hihetetlen jó taktikákat és ötleteket kap tőlük, ami a tökéletes vállalatvezetés és folyamatos fejlesztés alapjául szolgálnak.